Bejelentés


Regélnek a regények

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.







A puding próbája

 Magányosan ültem egy varázslatosan szép patakparton. Mögöttem,
távolabb tőlem, karcsú jegenyék nyújtóztak a magasba. A
kristálytiszta víz lágy fodrozással bukdácsolt az enyhén lejtős
patakmederben. A parányi hullámokon játékosan szökelltek a
tündöklően csillogó napsugarak. Az idilli romantikát halk
csobogás törte meg. A távolban feltűnt egy csónak. Amint közelebb
ért, széles vállú, kisportolt testalkatú férfi alakja rajzolódott
ki. Mozdulatai, hajviselete ismerősként hatott rám. Kellemetlen
perceket éltem át. A közelemben lelassította mozdulatait, a víz
sodrására bízta magát, a partot fürkészte. Zavarba jöttem,
lesütött szemmel vártam, hogy elhaladjon előttem. Csönd lett.
Magamon éreztem forró lélegzetét. Égette arcomat a rám tapadó
tekintete. Nem bírtam a feszültséget. Felálltam, gyors léptekkel
mentem a jegenyék felé. Félútról visszanéztem, addigra eltűnt a
varázslat csónakkal, csónakossal együtt.

Lassan tisztuló tudattal eszméltem, a csobogás nem volt más, mint
a konyhából beszűrődő mosogatás hangfoszlányai. A nyomasztó álom
napokig tartott fogságában. Törtem a fejemet, vajon mit
jelenthet? Emlékeimben egyetlen személy testesíthetné meg az
ismerősnek vélt férfit, ha nem tudnám, számára réges-rég
megszűntem létezni. Nehezen dolgoztam fel annak idején eltűnését,
talán ezért hátráltam ki a szituációból még álmomban is.
Szabadulni akartam a nyomasztó érzéstől, ami befészkelte magát a
lelkembe, gondolataimba.

Eltökéltem, kiírom magamból. Alighogy belemélyedtem az álomkép
ábrázolásába, ritmikus kopogtatást hallottam az utcai ablakomon.
Elmosolyodtam, ez csak Lidi, az én hóbortos barátnőm lehet.
Jókedvűen szaladtam ki beengedni.

 - Szia! Eszedbe jutottam? - fogadtam örömmel.
- Nem is hinnéd, mennyiszer! Szótfogadtam, száműztem magamat a
civilizációból. Igazad lett, remekül érzem magamat.

 - Örülök! Mesélj, hol, merre jártál? - mentünk be a szobába.
- Na hiszen, attól mész a falnak! Mit gondolsz, kivel futottam
össze utazás közben? - incselkedett barátnőjével.

 - Mondjad, ne csigázz!
- Füzesi Gabóval!

Elakadt a lélegzetem Gabó nevét hallva. Lidi elnevette magát:

 - Na ugye, megmondtam előre! Hé, Gabó, térj már magadhoz! -
pattogtatta szokásához híven az öklét a karomon - Csak nem
beletenyereltem valamibe?

A közénk telepedett csendre lettem figyelmes. Tekintetét követve
láttam, a hangulatfestő írást olvassa a monitoron.

 - Torkodon akadt a szó a pár sortól? - szólaltam meg jókedvet
színlelve - Mondd már, hol találkoztatok?
- Érthetetlen! Hogy a csudába csenghet ily mértékben össze az
álmod a valósággal?

Majd szemrehányóan rám nézett:

 - Szóval átvertél annak idején?

- Nem tehettem mást, hisz még magam előtt is szégyelltem az
érzéseimet. Na, Lidi, ne kéresd magadat, mesélj!
 - Amikor a Bükkbe utaztam, ugyanarra a vonatra szálltunk fel.
Igencsak meglepődtem, amikor odahuppant mellém a fülkében, és
mosolyogva kérdezte: csak nem Szűcs Lidi őnagyságához van
szerencsém? Biztosan nem hiszed, de alig váltottunk pár szót,
máris felőled érdeklődött.

- Na ne! Ezt valóban nem veszem be! Nem lehettem én ennyire
fontos számára.
 - Nem bizony! Csak blöff volt. De ha megcsörren a telefonod, és
Gabó lesz a vonal másik végén, ne csodálkozz!

- Hmm... Nem tudom, mit mondhatna ennyi idő után.
 - Lesznek kérdései, abban biztos lehetsz, hisz rajtad kívül nem
érdekelte más. Bár próbáltam neki mesélni közös ismerőseinkről,
de amint lélegzetet vettem, közbevetette: tudta, hogy
gyerekszerető vagy, de úgy gondolta, az ELTE-n folytatod gimi
után. Megnyugtattam, nagyon szeretnek a kicsik. Mire mosolyogva
megjegyezte: "Nem csoda, Gabó tündéri teremtés.".

- Hihetetlen. Hova lett a nagy szerelem Katával?
 - Róla egyetlen szót nem ejtett, pedig finoman puhatolóztam
felőle. Mint két papagáj, mondtuk párhuzamosan a magunkét, de ne
aggódj, rólad ennél többet nem kotyogtam el.

- Á, hogy is, csak a telefonszámomat adtad meg neki!
 - Na ja. Nem tudtam ellenállni az erőszaknak. Csak azt ne mondd,
hogy ellenedre lenne, ha felkeresne. Legalább most ne akarj
átvágni! Látom én, mi folyik köztetek!

- Jó neked. Tíz éve nem tudunk egymásról, de fő, hogy te látod,
mi folyik köztünk.
 - Úgy nem nehéz, ha mindketten kiakadtok, egymás nevét hallva.
Gabó szerintem élni is fog az elérhetőségeddel. De hagyjuk a
lelkizést, nem a műfajom. Mennem kell, dumcsizzuk meg gyorsan,
mikor toloncoljuk ki magunkat, még a nyaralásotok előtt valahova
a hegyekbe!

- Csütörtökig bármikor, csak hívj előtte, ne atombombaként
robbanj be, hogy indulhatunk! - kísértem ki nevetve.

Tudtam, ez az ígérete is azonnal feledésbe merül, amint becsukom
utána a kaput. Tizenöt éve ismerem. Berobban, lélegzetvétel
nélkül hadarja el a mondandóját, felugrik, és robog tovább. Így
is történt, én pedig magamra maradtam a felkavaró információkkal.
Emlékek rohamoztak meg.

*

Gabó... Bár egyoldalúan, de olyan szerelmes voltam bele, amilyen
egy tizennégy éves lány csak lehet. A dolog pikantériája: meghitt
barátság fűzött bennünket össze, ötödikes korunktól - akkor
költöztek a szomszédunkba. Még aznap megszólított a játszótéren.
Meglepődtünk, amikor mindketten úgy mutatkoztunk be egymásnak:
Gabó vagyok. Jót nevettünk ezen. Másnap az ajtónk előtt várt rám.
Velem beszélte meg ügyes-bajos dolgait. Tetszett, hogy kitartott
mellettem minden körülmények között.

Nyolcadik félév előtt egyik reggel bánatosan várt. Még le sem
értünk, mire elhadarta, Katáék - az aktuális barátnője -
elköltöznek Borsodba. Bár a nagymamája közelébe, de akkor is csak
az iskolai szünidőket tölthetik együtt. Próbáltam vigasztalni, de
nem nagy sikerrel.

 - A szerelmet tűz tartja életben, ahhoz pedig találkozások
kellenek. Istenien csókolózik, nem akarom elveszíteni - sorolta a
számomra nem túl meggyőző érveit, majd nekem szegezte kellemetlen
kérdéseit: - Te csókolóztál már?

- Én csak a férjemmel fogok ilyet csinálni - hárítottam zavartan
a kérdését.
 - Voltál már szerelmes?

- Mit tudom én! - vontam vállat.
 - Gabó, én mindent veled osztok meg, rólad pedig semmit nem
tudok! Hihetetlen, hogy te még nem csókolóztál!

- Hjaj, Gabó, hagyd már abba! - csattantam fel - Ott is hagynám
azonnal, ha valaki ilyesmivel próbálkozna! Különben, igenis tudsz
mindent, mert nincs előtted titkom - fűztem hozzá halkan.

Év vége előtt, egyik reggel a szokottnál előbb csengetett be.
Ajtót nyitottam, meglepetten néztem feldúlt arcát. Zavartan
hadarta, ne haragudjak, sürgősen beszélnie kell velem.

 - Összevesztem anyuékkal - kezdte, amint becsukódott mögöttünk
az ajtónk.

Elmosolyodtam, de ingerülten rázta a fejét.

 - Ez most komoly. Apu négy évre külföldön vállalt munkát, anyu
elkíséri, és azt akarják, hogy én is velük menjek.
- Így természetes, nem? Hiszen te még kiskorú vagy.

- De az életem akkor sem engedem felforgatni! Odaköltözöm a
nagyiékhoz, és ott járok gimibe. A gondom az, hogy nem tudom
elképzelni nélküled a délutánjaimat.

Mivel a fejem csóváltam, méltatlankodva erősítette meg:

 - Gabó, ez halálosan komoly!
- Ugyan már! Még nincs szándékomban meghalni, és nem tőlem tudod,
Bell bácsi már rég feltalálta a telefont - próbáltam poénkodni,
nehogy elsírjam magamat.

Szerencsére beléptünk az osztályba, így félbemaradt a kellemetlen
beszélgetés. Ballagás után jót buliztunk nálunk. Akkor voltam
vele utoljára. A következő évben telefonon tartottuk a
kapcsolatot, amíg Kata engem csúnyán le nem rázott. Nagy nehezen
tudomásul vettem, vége a barátságunknak. Ennek immár tíz éve.

*

Füzesi Gábor magányosan sétált a kihalt, éjszakai Balaton-parton.
Gondolatai, mint mostanában gyakran, Aranyosi Gabó körül
forogtak. Mióta Lidivel találkozott, nem tud szabadulni
tinédzserkori emlékeitől. Előtört lelke mélyére ásott
lelkiismeretfurdalása, ami feldolgozhatatlan cselekedetével
szembesíti mindannyiszor, ahányszor csak eszébe jut. Hogy
lehetett annyira gyáva? Hogy vállalhatta fel inkább Gabó
elvesztését, mint a kellemetlen szituáció tisztázását? - teszi
fel magának újból és újból a kérdést, amire nincs megnyugtató
válasza. Bár azonnal szakított Katával, kiborították a történtek,
mégis meghunyászkodott.

Sóhajtott, megállt. A csillagfényes égboltot, a hold sejtelmes
fénye által megvilágított, szinte mozdulatlan víztömeget nézte.
Lehangoltsága keserű rosszkedvbe csapott át.

Felvillant előtte az ismerősnek tűnő hölgy, akit reggel óta
többször látott, de csak a lelkében érezte, mintha valaha köze
lett volna hozzá. Arcvonásai Gabóra emlékeztették, de neki mindig
rövid, sasson frizurája volt, testalkata természetellenesen
vékonyka. A hölgynek hosszú, lágy hullámokban vállára omló haja
van, férfiszemet gyönyörködtető, manöken testalkata. Persze, ő
csak a kislány Gabót ismerte, a hölgy lehetne akár vele azonos
is. Órájára nézett - mindjárt hajnalodik, jó lenne kicsit aludni
- gondolta, és indult vissza a szállodai lakosztályba.

*

A nyaralás első hete az elképzelésemet felülmúlva telt. A
következő hét egyik délutánján magányosságra vágytam. Amikor
anyuék fürödni mentek, könyvet vettem magamhoz, kiültem az
erkélyre. Az "idilli" hangulatomból kellemetlen felismerés
zökkentett ki: A szomszéd lakosztályba vendégek érkeztek. Egy
vékony fal választott el tőlük. Így lettem fültanúja a
párbeszédüknek.

 - Nem számonkérni akarlak, de elmondhatnád, mi a csuda történt
veled? - kérdezte egy ingerült női hang.
- Semmi különös. A szokásos hangulatváltozás - felelt a kellemes
férfihang.

 - Ne ködösíts! Ki az a nő, akit reggel annyira megnéztél a
büfében? - remegett a hangja a féltékenységtől.
- Nem ismerem. Emlékeztet valakire a régmúltból.

 - Egy régi szerelem?
- Azt hiszem, annál sokkal több volt. Játszótárs, őrzőangyal, pár
évig amolyan igaz jóbarát, aki mindenben a társam volt.

 - Ez kemény kritika rám nézve, nem gondolod?
- A mi kapcsolatunk nem erről szól. De ha a vallatóbírám akarsz
lenni, el kell mondanom valamit. Amikor kiállításon voltam
Hatvanban, találkoztam egy általános iskolai osztálytársammal. A
felidézett emlékek vannak rám hatással - hallgatott el.

Kis ideig csak mocorgás, sóhajtozás hallatszott. Egyre feszültebb
lettem. Lapozgattam a kezemben tartott könyvben, nem kötött le.
Néztem a vonuló bárányfelhőket. Amíg máskor szórakoztattak, akkor
idegesítettek. Lélegzetvisszafojtva figyeltem.

 - Az említett lányról kaptál infót? - faggatta tovább.
- Róla sajnos a legkevesebbet.

 - Miért nem keresed fel, ha nem tudod elfelejteni?
- Mert nincs hozzá sem merszem, sem jogom. Nagy vele szemben a
vétkem. Bonyolult történet. Gabó a lelki jóbarátom volt évekig,
de szerelmes - azt hiszem - nem voltam bele. Mindig voltak
mellette barátnőim, akik jöttek-mentek. Áhh, hagyjuk!

"Épp most, mikor kezd izgalmassá válni a téma? Na, azt már nem!"
- gondolta magában Kriszta, és kemény eltökéltséggel harcolt
Gábor megnyeréséért.

 - Ne hagyjuk, mesélj róla!
- Tizennégy éves kamaszok voltunk. A kellemes, megnyugtató hangja
itt cseng a fülemben. A szelíden jóságos, gyönyörű tekintetű
szemei feledhetetlenek. Minden gondomra voltak vigasztaló szavai.
A mai napig szégyellem magamat, ha eszembe jut, mit követtem el
ellene, a barátságunk ellen.

Atya ég, ez Gabó! - állapítottam meg rémülten. Hogy az ördögbe
ismételheti magát a múlt ilyen félelmetes azonossággal?! Tíz év
után ismét ő jön a szomszédunkba! Ó, sors, mit vétettem, miért
veszed el tőlem még az ábrándos vágyaimat is?! Bár a
függetlenségem nem adnám fel, mégis, mióta Liditől tudom, nem
felejtett még el, dédelgetem magamban, milyen jó lenne, ha
legalább egyszer felhívna, hogy tisztázzzuk, miért fordult el
tőlem. Ezzel talán le tudnám zárni magamban végleg a Gabó-ügyet -
temettem arcomat a két tenyerembe. Áhh, mindegy! Barátnője van,
ki tudja, azóta hányadik - nyugtattam magamat. A nő szemrehányó
hangját figyeltem.

 - Képes lennél egy régi vonzódás miatt feladni a jelenedet?
- Milyen jelenről beszélsz? Mióta eltűnt az életemből, nem vagyok
alkalmas párkapcsolatra.

 - Itt a lehetőség. Azzal ugye tisztában vagy, nem rajtam múlik
az állóvízszerű kapcsolatunk?
- Kettőnkön. Nem az én menyasszonyom voltál.

 - Ugyan, hülyeség, az már a múlt! De mondd csak, hogy szakadt
meg a kapcsolatotok?
- Kata, a borsodi barátnőm - közös osztálytársunk volt általános
suliban - Pesten, ha nehezen is, elfogadta Gabóval a
barátságunkat, de ott már nem. Egyszer akkor hívott telefonon,
amikor nem voltam bent a szobában. Kata csúnyán lerázta. A
beszélgetés végét hallottam. Feldühített a nyeglesége. Közbe
akartam avatkozni, de mire átvettem a telefont, csak a vonal
szaggatott búgását hallottam. Amint megtudtam, hogy Gabót rázta
le bunkó módon, szakítottam vele, de Gabót azóta sem merem
felhívni.

 - Butaság! Biztosan megértette volna a szitut.
- Lehet, nem tudom. Neki nagyon szigorú elvei voltak.

 - Elvei... Hmm... na jó, hagyjuk! Miért nézel így rám?
- A viselkedésed ejt gondolkodóba. Nem ígértem neked semmit,
mégis rosszul érzem magamat a bőrömben. Amikor azt kérted,
kísérjelek el a balatoni körutazásodra, jó ötletnek tartottam.
Kedvelem a társaságodat, de ennyi, és nem több részemről.

 - Ugyan már, ne gyerekeskedj! Csak nem azt akarod elhitetni
velem, hogy túlbecsültem a kiállásodat mellettem Andrissal
szemben?! Vagy azt, hogy csupán baráti alapon nem utasítottál
vissza, ha társaságra vágytam? Nem hiszem.
- Pedig ez az ábra. De arra jó volt ez a hét, hogy rájöjjek, mi a
fontos nekem.

 - Ábrándokat kergetsz. Azért hívtalak magammal, hogy bizonyítsam
Andrisnak, neked: a szakításunkat véglegesnek tekintem. Hozzád
vonzódom, és ez valóság, nem illúzió.
- Sajnálom, csalódást kell okozzak neked. Az utolsó vitátokban
melléd álltam, mert akkor neked volt igazad, de a végleges
szakításotokat kifejezetten elleneztem. Ebben nem változott a
véleményem. Nem hibázott Andris akkorát, hogy odadobj miatta négy
év boldogságot.

 - Nem értelek. Eljössz velem egy hétre, közös lakosztályban
lakunk, ki fogja neked elhinni, hogy nem történt köztünk semmi?
Andris biztosan nem.
- Te meg én tudjuk az igazságot, egy lakosztályban vagyunk, de
külön szobában. Ha nem hinne nekem, van cáfolhatatlan
bizonyítékom, amivel hitelessé tehetem magamat előtte.

 - Egyetlen egy ilyet mondjál!
- Neki tartozom kettőnkkel kapcsolatban elszámolni, ha igényt
tart rá, nem neked.

 - Jól van, ne húzd fel magadat!
- Már nem fogom. Kriszta, Andris a legjobb barátom. Ha szerelmes
lennék beléd, akkor sem lennék képes nőként nézni rád. Nekem a
legfontosabb, hogy bármikor a szemébe nézhessek kettőnkkel
kapcsolatban. De van ennél ütősebb érvem is.

 - Miért nem mondod, mi lenne az?
- Mert nem rád tartozik. Hagyjuk ezt a méltatlan vitát! Kimegyek
a vízre, kiszellőztetem a fejemet, majd jövök.

*

Elszállt a kevéske jókedvem, amit az első hétnek köszönhettem.
Anyu észrevette a rosszkedvemet, faggatni kezdett:

 - Mi történt, amíg csónakáztunk, hogy ilyen lehangolt lettél?
- Jobb lett volna, ha veletek tartok - odáztam el a választ.

 - Gabókám, ne beszélj félre, engem nem tudsz megvezetni!
- A sors űz velem kegyetlen játékot. Amíg elvoltatok, kiderült
számomra, Füzesi Gabó költözött a szomszédunkba a barátnőjével.

 - Miből vagy ennyire biztos benne, hogy ő az?
- Lidiről, Katáról, rólam mesélt neki.

 - Ne is törődj vele, kicsim! Léha, megbízhatatlan fickó. Sokkal
jobbat érdemelnél nála.
- Tudom, igazad van, mégsem tudom kitörölni az emlékeimből.

 - Most biztosan nagyon rossz, de meglátod, megnyugszol ismét. Az
jár a fejemben, Lidi megadta neki a telefonszámodat. Én úgy
gondolom, az lenne jó, ha titkosítanánk. Úgyis ki vagyunk akadva
apuval a sok ügynöktől, akik szinte éjjel-nappal zaklatnak
bennünket. Mit szólsz az ötletemhez?
- Ambivalens érzéseim vannak. Talán jót tenne egy tisztázó
beszélgetés.

 - Butaság, angyalkám, a régi sebeket felszakítanod. Hidd el,
csak azt érnéd el, újból csalódnál benne.
- Nem újrakezdeni akarom én.

 - Értelek, de jobb lenne, ha a régi Füzesi Gabót őriznéd
magadban. Vele voltak aranyos élményeitek. Ki tudja, milyenné
vált felnőttként?
- Lehet, hogy igazad van. Oké, hallgatok rád, a függetlenségem
úgyis többet ér mindennél.

*

Két nap múlva reggel, bevásárolni indultam. Nagy meglepetésemre a
parkolóban Gabó várt rám.

 - Szia, Gabó! - köszönt rám nemes egyszerűséggel.
- Szia! Hát te hogy kerülsz ide? - adtam az ártatlant.

 - Mellettetek a szomszédos lakosztályban lakom. Nehezen, de
sikerült kiderítenem, nem csak emlékeztetsz arra a tizennégy éves
kislányra, akinek az emlékét magamban hordom, de te magad vagy
Aranyosi Gabó.
- Nem adom az ártatlant, egyszer akaratomon kívül fültanúja
voltam a beszélgetéseteknek, de azt hittem elutaztatok, mert
azóta egyszer sem láttalak a parton.

 - Én inkább csónakázni szeretek. Kriszta egyébként nem a
barátnőm. Lejárt a szabadsága, hazautazott. Én maradtam, mert
veled akartam találkozni, csak lehetőséget nem találtam rá eddig.
Miután Megkaptam Liditől a számodat, többször hívtalak, de hogy
sikerülhetett volna, amikor itt vagy, karnyújtásnyira tőlem -
mosolygott rám.
 - Hova igyekszel? - kérdeztem, zavaromat leplezve.

- Ha engeded, elkísérlek. Az erkélyen voltam, amikor anyukádnak
mondtad, ma te mész vásárolni.
- Ha valóban nem tilosban jársz, óhajod teljesítve! -
kacsintottam rá.

Vásárlásból hazafelé rávett, reggeli után sétáljunk fel a
Tamás-hegyre. A gyönyörű panorámát nyújtó kilátó tövében
beszélgettük át a délelőttöt. Ezt követően mindennapossá váltak a
közös séták. Jó egy hét után kért, menjek vele csónakázni. Messze
beeveztünk. Lehorgonyozott. Egy sátorlappal árnyékot csinált,
hogy szénné ne égessen bennünket a kora délutáni nap. Mellém ült,
átfogta a vállamat, úgy beszélgettük át a múltunkat. Órákig folyt
belőlünk a szó. Egyszer csak hozzám hajolt, átkarolt:

 - Gabó... Drága Gabókám, be kell vallanom, halálosan szerelmes
vagyok beléd, azt hiszem, tizennégyéves korom óta, bár akkor még
nem ismertem fel, csak a hiányodtól szenvedtem kegyetlenül.
- Én pedig az egyoldalú szerelemtől.

 - Nagyon sajnálom, balga voltam, és éretlen, de szeretném, ha
elhinnéd, miattad szakítottam Katával, a hiányod tett
alkalmatlanná a párkapcsolatra.
- Engem a csalódás óvatossá, bizalmatlanná a férfiakkal szemben.

 - Sajnos mindketten megszenvedtük egymás hiányát. Remélem, annál
jobban megbecsüljük az egymásra találásunkat. Többször
kerestelek, amikor Pesten jártam, de annál többet, amit magam is
tapasztaltam, elköltöztetek a lakótelepről, nem sikerült
kiderítenem. Te teljesen kitöröltél az emlékeidből?
- Sajnos csak akartalak.

 - Mégis, hogy érzel irántam?
- Kedvellek, jó veled, de több időre van szükségem hozzá, hogy
merjek újból ábrándokat szőni.

 - Fájnak a szavaid, de értelek - vont magához.

Az agyam tiltakozott, de a testem-lelkem kívánta a közelségét. A
könyörgő tekintetével, érzéki simogatásával sikerült megtörnie
bennem az ellenállást. Átöleltem, hevesen csókolóztunk. Egyre
jobban szorított magához.

 - Boldog érzés lehet csókolózás közben valaki karjában meghalni,
de odáznám még pár évig, ha engednéd - préseltem ki magamból a
szavakat.

- Nem tudlak elengedni. Emlékszel még a kis csacska rigmusomra?
 - "Tegabó meg Éngabó, annyi, mint két félGabó". Erre gondolsz?

- Erre, én kis okos angyalkám. Akarod, hogy a két félből egész
legyen?
 - Amint látom, mit sem változtál az "adj uram isten, de rögtön"
mentalitásodban.

- Nem, és ma is úgy gondolom, mint akkoriban, az ösztöneink nem
csalnak meg bennünket, vágyainknak szabad utat kell engednünk
- simogatott szenvedélyesen.

Addig frusztráltuk egymást, míg teljesen megtört az ellenállásom.
Felhevülten vont az ölébe a csónak aljában.

 - Ezért csaltál el csónakázni?

- Bevallom, őrülten vágytam rá, hogy az enyém légy, de hogy ez
teljesülhet, abban egyáltalán nem bíztam.

Féltem az elkövetkező percektől, de kívántam őt, akartam, hogy
nővé tegyen. Megláthatta szememben a félelmet, mert érzéki
játékai közben gyengéd hangon bátorított:

 - Vigyázni fogok rád. Szeretném, ha együttlétünk örök vágyat
keltene benned irántam.
- Valóban félek, de akarom, hogy megtörténjen akkor is, ha többé
nem találkozunk.

Eltorzult az arca, sóhajtva engedett el. Fájt, hogy megbántottam,
de mindig is olyan voltam, ami szívemen, a számon.
Felkönyököltem, némán néztem pár másodpercig, majd megcsókoltam:

 - Nem akartalak megbántani, de muszáj őszintének lennem, mert
tudnod kell, milyen érzések kavarognak bennem.

- Nekem nem az aktus fontos veled, hanem az eggyé válásunk -
mondta rosszkedvűen.
- Ha nem ezt éreztem volna, nem vihettél volna bele semmibe.
Ölelj át, mert érezni akarom, nem haragszol rám!

Átkarolt, keze ösztönösen mozdult simogatásra. Panaszszavam nem
lehet ellene, édes gyengédséggel tett magáévá. Komolyságom
gondolkodóba ejtette:

 - Amint nézlek, úgy tűnik, mégis megbántad - feküdt mellém
zihálva.
- Nem, semmit nem bántam meg, hiszen tizennégyéves korom óta
tudom, férfiként egyedül te közeledhetsz hozzám.

 - Nagyon rossz volt? - ölelt magához simogatva.
- Az első pillanatokban igen, de a végén átélhetetlenül jó volt
veled szárnyalni.

 - Drága Gabókám, gondolkodás nélkül állnék veled anyakönyvvezető
elé, akár ma, ha benne lennél. Akkor legalább nem szöknél meg
újból előlem. Nagyon komolyan gondolom: légy a feleségem!
- Ne komolytalankodj, felelőtlen ígéreteket utálok tenni. Úgy
érzem, a te életedben vannak még elvarratlan szálak.

- Valójában nincsenek. Krisztával megbeszéltünk mindent.

Gyönyörű délutánt, éjszakát töltöttünk együtt.

Másnap a családjához utazott, az édesanyja és kishúga szülinapját
megünnepelni. Hívott, de én túl korainak tartottam volna még.
Amikor az üdülő előtt utána néztem, lelkiismeretfurdalásom
támadt. Felelőtlenek voltunk Krisztával szemben. Ő biztosan
szorongva várja haza. Éreztem, amíg nem rendezi a kapcsolatukat,
mi nem találkozhatunk. Ha pedig az együttlétünkből baba fogant,
soha többet. Nem adom fel a függetlenségemet a kompromisszumra
épített jövőért. Nem tudnám elviselni, hogy becsületből vállaljon
fel bennünket.

Helyzetemnek és szándékomnak megfelelően alakultak a dolgok. Apu
ráunt a nyaralásra. Kaptam az alkalmon, és indítványoztam,
menjünk haza. Fájt a szívem, de búcsú nélkül ültem anyuékkal
kocsiba.

*

Gabó rosszkedve hazautazása után állandósult. Nem érdekelték a
megrendelések. Csaknem két hét gyötrődés után erőt vett magán,
felhívta Gabót a Liditől kapott számon, hogy tisztázza vele a
számára elfogadhatatlan döntését, de csalódottan tette le, amikor
az automata közölte vele, a szám megváltozott. Ettől kezdve
teljesen magába fordulóvá vált.

 - Gabó, légy szíves, ne zárkózz be a szobádba, beszélni
szeretnék veled - jelentette ki édesanyja határozottan.
- Legyen akaratod szerint, de semmi kedvem hozzá.

 - Mondd el, mi történt a nyaraláson? Miért vesztél össze
Krisztával?
- Nem történt semmi. Nem vesztünk össze. Talán panaszkodott rám?

 - Nem kellett panaszkodnia, a viselkedésetek magáért beszél.
Mióta itthon vagy, a lakásból sem mozdultál ki. Eddig mindent
megosztottál velem, most miért zárkózol magadba?
- Mert nincs logikus magyarázatom a viselkedésemre. Késő bánat
belátnom, nem lett volna szabad engednem Kriszta kéréseinek, mert
ezzel adtam okot rá, hogy mindent félreérthessen, többet
képzeljen a dolgok mögé, mint én. De ez érdekel a legkevésbé. Azt
meséltem neked, miután hazajött Kriszta, összetalálkoztunk
Gabóval. Amikor hozzátok mentem, váratlanul hazautazott. Azóta
nem tudom elérni. Megváltoztatták a telefonszámukat.

 - Valaminek történnie kellett, ha békességben váltatok el, és
mégis ilyen döntést hozott.
- Kriszta személye foglalkoztatta, de mindannyiszor
megnyugtattam, nincs, és nem volt vele kapcsolatom. Anya, nekem
Gabó kell, senki más!

 - Akkor tessék, rajtad a sor! Bizonyítsd be neki, szereted őt,
fontos a számodra! Különben nem csodálom, hogy nem bízik benned a
Kata-ügy miatt. De ha ennyire kiborít, kövess el mindent a
meggyőzésére. Tudd meg, hol lakik, és menj el hozzá személyesen.
Egy beszélgetést mindenképpen megérne, hogy tisztán láss.
- Igazad van, de Lidi nem túl közlékeny velem. Ha Gabó el akar
zárkózni előlem, nem fogja megadni az elérhetőségét.

 - Hagyjuk ezeket a fölösleges "ha" dolgokat! Tényekre van
szükséged, nem feltételezésekre!
- Oké, ebben is igazad van. Elmegyek Lidihez, kiszedem belőle az
új számot vagy a lakcímét. Köszi, hogy tettekre ösztönzöl! Máris
jobban érzem magamat.

*

Szívfájdítóan nehéz pár hét következett, amíg lelkileg is
beletörődtem saját döntésembe. Ahogy teltek a hetek, egyre
biztosabbá vált, az együttlétünknek maradandó emlékét hordom a
szívem alatt. A felismerés ijesztően hatott rám, de örültem, hogy
a fiában vagy lányában szerethetem őt tovább.

Hat hét után mentem orvoshoz, kiderült, ikrek növekednek bennem.
Leültem anyuékkal megbeszélni, hogyan tovább. Azzal egyetértettek
mindketten, meg kell tartanom őket, de hogy Gabót nem akarom
értesíteni, azzal apu nem. Anyu azon az állásponton volt, ha
fontos lennék Gabónak, már rég felkeresett volna. Valahogy így
gondoltam én is, az elzárkózás mellett döntöttem ismét.

Szeptember közepe volt, zuhogott az eső. Épp ebédhez készülődtem,
amikor csengettek. Kimentem, döbbenten torpantam meg, Gabó állt a
kapuban.

 - Atya ég! Te hogy kerülsz ide?

- Egy szerelmes szív elől nem lehet örökre elbújni.
- Na gyere be, mielőtt teljesen szétázol! - nyitottam kaput.

Az előszobában magához ölelt:

 - Sejtettem, hogy emiatt bujkálsz - simogatta meg a már
egyértelműen gömbölyödő hasamat. - Mondd, miért tetted ezt
velünk?
- Felelőtlennek éreztem magunkat Krisztával szemben - mondtam
halkan.

 - Dehát nem megbeszéltünk vele kapcsolatban mindent, drága
kiscicám? Miért nem fogadod el, nincs köztünk tisztázatlan
kérdés.
- Mert folyamatosan a hallott párbeszédetek lüktet az agyamban.
Ugye egyetértesz velem, Kriszta nem úgy tűnt, mint aki fel akarja
adni?

 - Igazad van, neki valóban tervei voltak velem, de hallhattad az
én álláspontomat is. Már csak azt szeretném tudni, mit tegyek,
hogy hiteles lehessek előtted?

Néztem a nyílt tekintetű, rajongó szemeibe, és tudtam, minden
betű, amit kimond, igaz.

 - Azzal tetted magad hitelessé, hogy itt vagy - öleltem át.

- Rettenetesen szenvedtem a döntésedtől. De mondd csak: velem, a
babánkkal szemben nem érezted, hogy felelőtlen vagy?
 - Babáinkkal - sóhajtottam hozzásimulva. - Ha tudsz, bocsáss
meg!

- Gabókám, vedd komolyan, én úgy jöttem hozzád, ha nem állsz
velem szóba, számomra nincs tovább! Nélküled értelmetlenné vált
az életem. Ez a válaszom. Az már biztos, hogy ikreink lesznek?
 - Igen, a múlt héten voltam orvosnál.

- Hogy érzed magadat, hogy viseled az állapotodat? - kérdezte,
miközben simogatott, csókolt, ahol ért.
 - Nehezen, de boldogan. Olyan jó, hogy itt vagy!

- Én komolyan mondtam a csónakban, azonnal feleségül vennélek, ha
jönnél hozzám.
 - Drága Gabókám, sajnálom a történteket, de olyan bonyolult volt
körülötted minden.

- Próbállak megérteni, nem könnyű az esetünk. Alig két hónapja a
semmiből kerültem tíz év után elő. Átsétáltunk másfél hetet,
eltöltöttünk intim kettesben egy csodálatos napot, éjszakát
egymással, ami édeskevés az életre szóló döntésekhez, de hinned
kell, szívemből, lelkemből szeretlek!

Karjaink szorosan egymásra fonódtak, kifulladásig csókolóztunk.

 - Én drága, önérzetes bogárkám... fáj a szívem, hogy nem
lehettem melletted, nem könnyíthettem meg a nehéz napjaidat.
Borzalmas volt, hogy nem tudhatok rólad semmit. Én hízelgő
kiscicám, ez többé nem fordulhat elő! Nem nyugszom addig, amíg
igent nem mondasz nekem, anyakönyvvezető elé nem állsz velem!
- Örömmel, de távházasságban óhajtod felnevelni velem a
babáinkat?

 - Nana! Nem tetszettél engem megérteni. Nem mozdulok mellőled!
Nélkülözhetetlenné fogom tenni magamat az életedben, a kicsik
életében!
- Nem lesz nehéz, de mégis hogy gondolod?

 - A részletekben neked kell döntést hozni, négyünk érdekében.
Szabadúszó vagyok, könnyen változtatok. Úgy intéztem mindent,
addig maradok, amíg megtűrsz magad mellett.
- Oké, de ugye nem kárhoztatsz éhhalálra engem és az ikreket,
amíg megunom a társaságodat? - csókoltam meg. - Tarts velem, épp
ebédelni készültem... és mondd el végre, hogy találtál rám!

 - Amikor szembesültem vele, nem csak faképnél hagytál a Balcsin,
de a számotokat is megváltoztattátok, rettenetes düh lett úrrá
rajtam - kezdett mesélni. - Egy hétig dúltam-fúltam magamban.
Anyu ráunt a kezelhetetlen viselkedésemre, leültünk beszélgetni.
Megerősített benne, meg kell, hogy keresselek, el kell hitetnem
veled, nincs nélküled számomra élet. Bár háromszori rohamozásomba
került, de ismét Lidi segített rajtam.

Anyuék nagyon meglepődtek, amikor este Gabó engedte be őket. Egy
hónapig maradt, összeházasodtunk. Pár napra hagyott magamra, amíg
rendelkezett a házáról, összepakolta a holmijait, és hozzánk
költözött.

Nagyon boldogok voltunk. Esténként sokat bohóckodtunk. A babák
névválasztása hatalmas párnacsatába torkollott, mert ő mindenáron
azt akarta, legyenek ők is Gabók. Na ne! Ekkora Gabó-gubanc
mégsem járja! - tiltakoztam. De hogy szent legyen a béke, azt
ajánlottam, a fiú legyen Franci, a kislány Franciska.

Áprilisban jelenlétében és segítségével életet adtam a két
egészséges Francinak. A karjában tartva őket, mindkettőnk arcán
könnyek gördültek végig. Annyit tudott kipréselni magából:

 - Gabó... Gabókám, én olyan, de olyan boldog vagyok! - hajolt
hozzám a két kicsivel.
- Olyan elviselhetetlenül, mint én? - kérdeztem erőtlen hangon.

- Szerinted? - csókolt meg először engem, majd a két kicsit.

A teljes mű a következő linken érhető el:
http://mek.oszk.hu/11900/11996




Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?









Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!